2020

Békés Város Önkormányzata a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központtal évek óta szervezi és bonyolítja a gyermekétkeztetést, 2016. évtől a szünidei étkeztetést.

A téli szüneti étkezetésre jogosult gyermekek 2016. december 12-én kapják kézhez az étkezetés igénybevételéhez szükséges „Nyilatkozatot”, melyet a postaládákba helyeznek el az Önkormányzat munkatársai.

A Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ (köznyelven: Családsegítő Szolgálat) mindig is szeme előtt tartotta azon kötelező érvényűnek tekinthető elvét, miszerint a lakosság szolgáltatásokhoz való hozzáférését, ezekhez való közvetítést maradéktalanul megtartsa, támogassa.

Mozgalmas időszakot zárt ennek jegyében a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ 4 Idősek Klubja (Szarvasi úti, Csallóközi úti, Jantyik úti, Dózsa György úti).

Az Idősek ellátását igénybe vevők a Húsvétra hangolódás egyében kézműves foglalkozásokon, Istentiszteleten vehettek részt.

2016. októberében a Békés Dózsa úti Idősek és Fogyatékkal élők klubjában ismét szíves programokkal várták a szociális szakemberek az ellátottakat, a belátogatókat, a hozzátartozókat. A vidám és szorgos hétköznapokon almás sütemény készítettek együtt, kirándultak a Libás tanyára, az Egészségnap alkalmával előadást hallgattak meg és Véradáson vehettek részt.

Békés Város Önkormányzata a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központtal évek óta szervezi és bonyolítja a gyermekétkeztetést, 2016. évtől a szünidei étkeztetést. Az őszi szüneti étkezetésre jogosult gyermekek 2016. október 19-én kapják kézhez az étkezetés igénybevételéhez szükséges „Nyilatkozatot”, melyet a postaládákba helyeznek el az Önkormányzat munkatársai.

A Dózsa úti Klubban februárban is mozgalmas volt az élet, az Idősek valamint a Fogyatékkal élők számos programon vehettek részt:

Volt Farsangi mulatság fánksütéssel, sütőtökleves készítés, száraztészta átadása nehéz körülmények között élő családoknak, kézműves foglalkozások.

A Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ Térségi Közösségi Pszichiátriai Ellátása havonta szervez kirándulásokat a szolgáltatást igénybe vevők körében.

Nagy örömünkre szolgál, hogy mind a 7 településről vannak rendszeresen érdeklődök a programjaink iránt. Jöjjenek töltsük együtt tartalmasan a mindennapokat!

Advent után Húsvét előtt a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ idős ellátottjai, fogyatékkal élői évről-évre nagy várakozással készülnek a farsangra. A farsang a vidám bálok, mulatságok, időszaka, melynek csúcspontja a karnevál, magyar nevén „a farsang farka”.

Don't have an account yet? Register Now!

Sign in to your account