2020

Segít a lokálpatriotizmus is

Az EFOP 1.1.4-16-2017-00004 „Lehetek Én is” Elsőként lakhatást biztosító program megvalósítójaként a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ szerencsének mondhatja Önmagát, több okból kifolyólag is; egy olyan lokálpatrióta városban élünk, ahol az önkormányzat, az egyházak és a civil szervezetek is felelősnek érzik magukat a nehezebb sorsú emberekért.

 sm

S mindezek mellett olyan a városban tartó emberközeli programokat szervezhet, mellyel színesebbé, élhetőbbé teszi a mindennapjainkat.

A projekt keretében megrendezésre kerülő megyei Sportnap nem a klasszikus sportrendezvény, hiszen a gyakran rossz fizikális és mentális állapotban lévő támogatottak nem képesek már hosszútávfutásra, komplexusaik által nem vállalkoznak már az úszásra, stb. inkább jelképes sportszámok ezek. A komplex járványügyi intézkedéseket megkövetelő programot 2020. augusztus 6-n rendeztük. Öt sportágban (lengőteke, kártyajátékok, asztalitenisz, darts, sakk) nevezhettek be a békési-, az orosházi- és a békéscsabai hajléktalanok.

Délelőtt 9,00 órakor kezdődtek a megmérettetések. Minden sportágban sok nevezés történt. Néhány támogatott több versenyszámban is megmérette magát. Az egész nap jó hangulatban telt, a versenyek végig sportszerűen zajlottak.

Az egyéni versenyek győzteseit éremmel és oklevéllel jutalmaztuk, míg a csapatversenyt – az egyéni versenyek első három helyezettjeinek pontjai alapján került kiszámításra – Orosháza nyerte, a második helyen holtverseny alakult ki Békéscsaba és Békés csapata között. A csapatok jutalma egy-egy társasjáték volt.

Míg a gondozottak sportoltak, az udvaron üstben főtt a marhagulyás, így a nap befejezéseként egy finom ebéd elfogyasztására került sor.

A szórakozás mellet a közösségépítés is a célunk volt ezzel a sportnappal. Úgy gondoljuk, hogy a hétköznapok mellett fontosak ezek az alkalmak, hiszen ilyenkor lehetőség nyílik egymás életének megismerésére, a nehézségek és a lehetőségek megvitatására.

Egy közösségi program értékét rövidtávon nehéz megítélni, a napvégi köszönömök, a meghatódottság, a barátságok, a számtalan fénykép azonban jelzi, az előítéletek hamar felülírhatóak; a sztereotípiák instabilak és formálhatóak.

Don't have an account yet? Register Now!

Sign in to your account