2020

Mozgalmas őszkezdet a Dózsa utcai klubban!

A Dózsa úti Idősek illetve Fogyatékkal élők klubja szeptemberben is mozgalmas hónapot tudhattak maguk mögött. Régi vágyuk volt már a városban működő üzemlátogatás. Egyik kedves klubtagjuktól Jurth Klárikától búcsúztak. Diót és gesztenyét szedtek, melyet a téli időszakban fognak hasznosítani illetve Békés Rosszerdőre kirándultak.

Ahogy az öreg bölcsek is tartják az évnek 4 évszaka leképezhető egy ember életére is. Tavasszal serken, éled a világ, új életet nevel; nyáron arat, és ősszel élvezi a munkáját. Igy van ez az októberrel is, az az Idősek hónapja és október 1-e az Idősek Világnapja, melyet a Dózsa úti Idősek klubjában egy vidám rendezvénnyel ünnepeltek, bográcsoztak az udvaron.

A szeptemberben elindított szalvéta kiállítás egészen november végig tekinthető meg. A szalvéta kiállításon lehetőség van azok cseréjére is.

Október 20-n egészségnapot rendeztek az idősek és hozzátartozók, vendégek nagy megelégedésével. Délelőtt a mézről illetve annak jó hatásairól hallhattak az érdeklődők Varga János méhész előadásában, délután pedig az Országos Vérellátó Szolgálat keretében közel 40 személy adott vért, melyre igen büszkék vagyunk.

A Dózsa úti Klubban mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő rendezvényt, színesen és mozgalmasan telnek a hétköznapok. Jöjjenek, mindenkit szeretettel várunk!

Don't have an account yet? Register Now!

Sign in to your account